Tenyésztői árak

A professzionális állattenyésztés az állattartás mozgatórugója!


Szeretnénk minél több olyan haszonállat, díszállat, hobbiállat tenyésztővel, állatpanzióval kapcsolatba kerülni állandó partnerként, akiknek fontos az, hogy idejük nagy részét állataikkal tudják eltölteni, és munkájukkal komoly szakmai elismerést tudjanak szerezni eredményeik útján. Az ilyen fajta tenyésztéshez kimagaslóan jó minőségű takarmányokra, tápokra, eledelekre, és olyan jó minőségű felszerelésekre, állatgyógyászati készítményekre van szükség, amivel ezeket a célokat el is lehet érni. Ehhez a fajta partneri kapcsolathoz minden adott cégünknél, hiszen Magyarország legnagyobb és legelismertebb állateledel, állatgyógyászati és állategészségügyi termékeket forgalmazó vállalatai tartoznak a partnereink közé. A partneri kapcsolat alapvető célja az, hogy állattartással, illetve a tenyésztői munkával kapcsolatban felmerülő minden takarmányt, tápot, eleséget, állatgyógyászati termékeket, készítményeket, eszközöket egy helyen; rajtunk keresztül szereznének be. Ebben az esetben tudunk csak olyan kedvező árakat biztosítani, ami mindkét fél számára elfogadható, jövedelmező hosszútávú kapcsolatot jelenthet. A jövedelmezőségbe nyilván beletartozhat a kölcsönös reklámozás lehetősége is. Tisztában vagyunk vele, hogy az állattenyésztés olykor nem csak rutin, hanem különböző speciális helyzetekhez alkalmazkodva kell megoldani bizonyos problémákat, és ezekhez a problémákhoz nem feltétlenül kell minden esetben nagy tételű és értékű vásárlás. Viszont ami fontos, az a gyors reagálás, szakmai tanácsadás, és egy bizonyos szakmai háttér, ami alapján egyszerűbben juthatnak információkhoz termékekhez és könnyebben megoldhatóak a felmerült gondok. 
Több tenyésztővel kerültünk jó kapcsolatban az évek alatt, és tudom azt, hogy milyen érzés számukra is hogyha hétvégén, vagy munkaszüneti napon, vagy nyitvatartási időn kívül felveszem, vagy felveszik a telefont és meg tudunk oldani egy, vagy több problémát.

Nekem a tenyésztőkkel való kapcsolat alapvetően ezt is jelenti azon túl, hogy milyen árakon tudjuk adni az adott termékeinket. Az árakkal kapcsolatban nyilván egyre szűkebbek a lehetőségek, és tudjuk, hogy rengeteg cég van a piacon akik a kutya-macska tápokkal, vitaminokkal, jutalom falatokkal, különböző gyógyhatású készítményekkel próbálnak érvényesülni, és azzal is tisztában vagyunk, hogy a külföldről behozott webshopos termékekkel adott esetben az adózási rendszer összehangolatlansága miatt nem minden esetben versenyképesek a magyar árak, de az árak tekintetében is van mindig megoldás, hogy mindkét fél számára megelégedést nyújtson a partneri kapcsolat. Igyekszünk, minden olyan lehetőséget megragadni, amivel meg lehet szerezni, és meg is lehet tartani egy Magyar vállalkozót, hogy ne a külföldről vásárolt bizonytalan eredetű termékeket használja céljai megvalósításához.

Tenyésztői árakról:

- A haszonállat takarmányokkal kapcsolatban az „Egyedi árak, mennyiségek” címke alatt olvashat, ami a Purina takarmányok esetében adható mennyiségi kedvezmények lehetőségeit sorolja fel. 

- Más termékekre adható kedvezmények esetében nem mindig ilyen egyszerű a szabály, mert a petfarmland.hu webáruházunk árainál eleve törekedtünk a kedvező árak beállítására, de a tenyésztői árak esetén nyilván az adott termékkör esetében kell megnézni, hogy mi az az ár, amiből maximális kedvezmény adható, illetve mennyi a pillanatnyi aktuális beszerzési ára? Tehát a tenyésztői árak megállapítása esetén egy adott termékkör és annak személyre szabott ára adja meg az adott tenyésztő árait. Ez hozzávetőlegesen a webáruház áraiból 5-15% közötti kedvezmény lehet.